Az aranylabdás Albert Flórián, akiről Puskás megjósolta, hogy világklasszis lesz
Angliában történt, hogy a brazil válogatott elleni, világbajnoki mérkőzés előtt Puskás találkozott a magyar válogatottal az öltözőben, és különös szavakkal biztatta a mieinket: „Legalább szépen haljatok meg!” Ám nem így lett! A magyar csapat mindenkit meglepve 3-1-re legyőzte a címvédő Brazíliát.
A mérkőzés után a BBC londoni stúdiójának magyar nyelvű adásában Puskás kiemelte az egyik játékosunkat, akiről azt jósolta, ha ezen az úton halad tovább, világklasszis lesz belőle. Egy évvel később Albert Flórián Bobby Charlton, Beckbenbauer és Eusébio megelőzésével megnyerte az aranylabdát (1967), és ezzel ő lett az egyedüli magyar, aki kiérdemelte az év legjobb európai játékosa címet.
„Albert olyan teljesítményt nyújtott, amelyet a vb-n aligha tud majd valaki túlszárnyalni.” – The Daily Telegraph a brazil-magyar meccsről, 1966
Albert kulcsszerepet játszott a magyar válogatott újjáépítésében a Puskás-éra után, azt követően, hogy az 1956-os forradalom idején számos meghatározó játékos emigrált. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett, az 1962-es chilei világbajnokságon pedig – ahol a magyar csapat a negyeddöntőig jutott – négy góljával társgólkirály lett, és megkapta a torna legfiatalabb játékosának járó díjat is.
Eközben a Ferencvárossal többször nyert magyar bajnokságot, és többször lett az NB I. gólkirálya is, 1965-ben pedig már valóban világklasszis szinten játszott.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott ebben az évben a Vásárvárosok Kupáján (a későbbi UEFA-kupa), ahol olyan nagy csapatok mérkőztek meg egymással, mint az FC Barcelona, a Juventus vagy az AS Roma. (A „vásárvárosok” ebben az esetben a nemzetközi vásárokat jelenti – pl.: Barcelona International Trade Fair, Budapesti Nemzetközi Vásár). A Kupán elinduló Ferencváros 1965-ben sorra győzte le a nagy nyugati klubokat: az AS Romát (Rómában 2-1-re, Budapesten 1-0-ra), az Atletic Bilbaót (rájátszás, Bp. 3-0), a Manchester Unitedet (rájátszás, Bp. 2-1), a döntőben pedig a Juventus-t (1-0), megszerezve Magyarország első és azóta is egyetlen nemzetközi klub-trófeáját. És bár Albert 1966-ban az angliai világbajnokságon nem jutott be a negyeddöntőbe a magyar válogatottal, lenyűgöző játékával beválasztották a torna álomcsapatába.
„Ezen a napon a társak tehetségesek voltak, mesterük pedig zseniális.” – France Football, a brazil-magyar meccsről, 1967
Stílusát tekintve sokkal több volt ő, mint egy klasszikus értelemben vett középcsatár. Sokkal inkább irányította a játékot, mint hogy állandóan közeli gólokat lőtt volna. Labdakezelése elegáns volt, egyenesen művészi. Egy romboló erejű, szabadon mozgó játékos volt, kivételes rugótechnikával. Mindkét lábával elemi erejű lövésekre volt képes, remekül cselezett, emellett élesszemű taktikusnak is számított. Mivel észjátékkal képes volt diktálni a mérkőzés ritmusát, és uralni a pályát, mindenfelé „a császár”-ként emlegették.
Az említett, rendkívüli teljesítmény Brazíliával szemben és a magyar bajnokságban (gólkirályi cím, év játékosa), mind egyértelművé tették jól megérdemelt, 1967-es aranylabda győzelmét (28 ponttal előzte meg a második helyezett – ráadásul vb-győztes – Bobby Charltont).
„Még egy húszéves pályafutás során is ritkán adódik alkalom, hogy ilyen tökéletes teljesítményt láthassunk.” – France Football az aranylabda kapcsán, 1967
Ezt követően bekerült a világválogatottba is. Karrierje csúcsán még nem létezett nagy, díjátadó gála, a hazai közönség előtti ceremónia pedig elmaradt, a magyar rendszer (Kádár-korszak) ekkoriban ugyanis félt tömegeseményt szervezni.
Albert Flórián végül 1974-ben vonult vissza 383 lőtt góllal 537 mérkőzés alatt. 2007-ben a Ferencvárosi Torna Klub a stadionját is elnevezte róla (mai Groupama Aréna). Sajnálatos azonban, hogy sosem tudhattuk meg, mire vitte volna egy nagy, külföldi csapatban. A magyar rendszer miatt nem igazolhatott külföldre (a brazil Flamengo például szerződtette volna), és nem is élt fényűző életet. Ám Puskás jóslata bevált. Emléke a nemzetközi sajtóban a magyar labdarúgás legendájaként és az Aranylabda egyetlen magyar nyerteseként maradt meg. Így például az UEFA visszaemlékezése szerint Albert minden idők egyik legelegánsabb futballistája volt. Halála után a The Independent a cikkében a sport arisztokratájának nevezte, a France Football pedig „az utolsó császár” (Le dernier empereur) címmel közölt hosszú portrét róla.
Forrás: Nationaal Archief, Den Haag, Rijksfotoarchief: Fotocollectie Algemeen Nederlands Fotopersbureau (ANEFO), 1945-1989 – negatiefstroken zwart/wit, nummer toegang 2.24.01.05, bestanddeelnummer 919-5306 – Nationaal Archief Fotocollectie Anefo