Puskás majdnem Aranylabdás lett, és az Aranycipőt is (többször) megérdemelte volna

Puskás, a megállíthatatlan

Miután már az első madridi évében 7. helyet ért el az Aranylabda szavazáson, 1960-ban még elképesztőbb szezont futott: a Real Madriddal megnyerte a BEK-et, méghozzá bravúros egyéni teljesítménnyel. 33 évesen 38 tétmérkőzésen 47 gólt szerzett, amivel spanyol gólkirály lett, és egyben a BEK gólkirálya. (A góljainak a száma ebben az idényben: La Liga – 25, BEK – 12, Spanyol kupa – 10.) A nemzetközi sajtó megítélése szerint is világklasszis szinten játszott. A BEK döntőjében való játéka pedig különösen is emlékezetesre sikerült: 4 gólt jegyzett itt (Real-Madrid – Eintracht Frankfurt: 7-3), ami a mai napig rekordnak számít Bajnokok Ligája döntőben.
A német sajtó a mérkőzés után Puskást megállíthatatlannak nevezte.

„Puskás war nicht zu halten.” „Puskást nem lehetett feltartóztatni.” – Kicker, német szaklap, a BEK döntőről, 1960.

„Az elmúlt öt évben a Real Madrid még soha nem nyújtott ilyen látványos játékot” Le Parisien Libéré, 1960

„Aligha lehet összehasonlítani a Real Madridot és az Eintracht Frankfurtot. Di Stéfano, Puskás és Gento úgy tüntették fel az ellenfelet, mintha másodosztályú játékosok lennének.” L’Équipe, 1960

Az Aranylabda-história

Mindezek után a mai szemmel nézve különösnek tűnhet, hogy Puskás csak második lett az Aranylabda szavazáson, amit a spanyol Luis Suárez Miramontesnek ítéltek oda. Szerepe lehetett ebben a kommunista országok sportpolitikájának, de másnak is.
Bár Suárez abban az évben valóban megnyerte a spanyol bajnokságot a Barcelonával, messze nem lőtt olyan sok gólt, mint Puskás. Még a bajnoki címet sem mondhatjuk, hogy számottevő fölénnyel szerezték volna meg – a Real Madridéval azonos pontszám miatt (47) csupán az eggyel több győzelem döntött. Viszont Suárez már hosszú évek óta a klubcsapata és a spanyol válogatott taktikus irányítója és vezéregyénisége volt, ekkoriban pedig az újságírók az Aranylabdával kifejezetten a csapatukra nagy hatással lévő játékosokat díjazták. Persze ekkoriban a spanyol válogatott korántsem számított olyan nagy csapatnak, mint a mostani világbajnok. Ám Suárez kétségtelenül remekelt a játék szervezésében, a passzjátékban és a mezőnymunkában is. Ráadásul Puskástól sajnálatos módon a csapattársa, az előző évi aranylabdás, Alfredo Di Stefáno is elvett olyan szavazatokat, amikkel egész biztosan megnyerhette volna a kiérdemelt címet.

„Puskás jobban uralta a labdát a bal lábával, mint én a kezemmel.” – Di Stéfano

Érdekesség, hogy ebben a szezonban a BEK elődöntőjében is találkozott egymással a két játékos, és Puskás a királyi gárdával mind idegenben, mind hazai pályán 3-1-re győzött Suárez Barcelonájával szemben (mindkét mérkőzésen született Puskás gól). Nagy valószínűséggel kijelenthető tehát, hogy ha a díjat már akkor is a mai szemlélettel adták volna, a teljesítménye és a góljai miatt kétségkívül Puskás nyerte volna a díjat.

Puskás, a nyolcszoros gólkirály

Hasonló a helyzet az aranycipővel, amit Európában a legtöbb bajnoki gólt jegyző játékosnak adnak. Puskás korábban négyszer lett gólkirály a Honvédban, és aztán szintén négyszer a Királyiak színeiben. Ezekből a legtöbb gólt az 1947-48-as szezonban a magyar bajnokságban lőtte (32 mérkőzésen 50 gól), amivel abban az évben Európa legeredményesebb gólszerzője volt. Ez ráadásul olyan teljesítmény, ami számos későbbi aranycipő-győztest felülmúlt. Ám az első aranycipőt az Aranylabdánál (1956) még később, csak 1968-ban adták át.
Ma már persze a szakértők is egyetértenek benne, hogy Puskás megérdemelte volna e díjakat – ám ezek nélkül is legendaként vonult vissza 1966-ban ötszörös magyar bajnokként, ötszörös spanyol bajnokként, háromszoros BEK győztesként, egy spanyol kupával, egy Interkontinentális Kupával, egy világbajnoki ezüstéremmel és egy olimpiai arannyal.

Forrás: Wikipédia, Fortepan — ID 13743: The Golden Team in 1953