Lehetséges értelmezések Salvador Dalí öt híres festményéhez
„Én vagyok a szürrealizmus.” A világ legismertebb szürrealista alkotója, a sokoldalú, katalán művész élete során többek között foglalkozott szobrászattal, filmezéssel, valamint ékszer-, bútor-, operaházi díszlet és jelmez-tervezéssel is. A festészete azonban jelentőségében mind közül kiemelkedik. Salvador Dalí álomszerű képei valóban olyanok, mintha a tudatalattiból, egy félbemaradt álomból kerülnének felszínre – épp úgy, mint a műveire és a technikájára nagy hatással lévő, Hieronymus Bosch alkotásai.
Nem könnyű megfejteni ezeket a szürreális víziókat, ám nem is teljesen lehetetlen, tudva, hogy Dalí maga is nyújtott hozzájuk fogódzkodókat könyveiben, interjúiban. Ezen támpontok mentén öt híres festmény következik, és a bennük felfedezhető szimbolikák magyarázata.
1. Az emlékezet állandósága (1931)
„Ez nagyon fontos, ugyanis attól a pillanattól kezdve folyamatosan dolgozom, ahogy elalszom. A legjobb ötleteim mind az álmaimból származnak.”
Dalí festményei azokban az időkben születtek, amikor Einstein és Freud forradalmi gondolatokkal álltak elő az időről és a tudatalattiról. Dalí nagy tisztelője volt Freudnak, és egy különös, önfelébresztő módszert is alkalmazott azért, hogy az elalvás határán látott képeket fel tudja használni. De ezt a technikát (egy tárggyal a kezében aludt el, hogy a leeső tárgy zajára felriadjon) csak ötletelésre használta, az alkotásai nagy részét valójában rendkívüli tudatosság és bonyolult szimbólum-rendszer jellemzi. Leghíresebb festményén, Az emlékezet állandóságá–n például fontos szerepet töltenek be az olvadó órák. Dali már korábban és később is sokszor festett olvadó órát, ami az idők során a védjegyévé vált – pl.: Puha óra, amely húsz év teljes mozdulatlanság után 888 részecskére robban (1957). Fontos a szerepe továbbá a rovaroknak is, amik a festmény bal sarkában lévő óra hátoldalán látszanak. Dalí sosem tagadta, hogy fél a haláltól.
„A halál folyton nagyon közelről figyel, és el akar kapni engem”.
Ennek megfelelően a festményein a rovarok, az olvadó órák és a halott fa is mind az emberi lét múlandóságát szimbolizálják. Ez jelenik meg a tárgyak (jelen esetben az órák) működésképtelenségében és értéktelenségében is. Dali állítása szerint az inspirációt az órákhoz egy kerek Camembert sajt adta, amit látott megolvadni a napon.
„A mechanikus tárgyaknak legádázabb ellenségeimmé kellett válniuk, így aztán az órák puhák lesznek, vagy semmilyenek.”
„Úgy festettem meg ezeket az órákat, mint a nagyon lágy Camembert, amin mindenki nevetett.”
2. A lángoló zsiráf (1937)
Az arctalan női alakokat mankók tartják egyben, jelezve a bizonytalanságot, az emberi gyengeséget és a támaszra szorultságot. A női testből kiálló, üres fiókok pedig a tudatalatti, a hiány és a működésképtelenség megjelenítői.
A háttérben látható, égő zsiráf szintén egy gyakori szimbólum Dalínál, amely a szörnyűségeket, a brutalitást és a háborút jeleníti meg úgy, mint A szörnyek megteremtésé-ben (szabadfordítás), „The Invention of the Monsters” vagy a Lám, a lángok-ban (szf.), „Las llamas, llaman”, ami 1942-ben készült, a festő életét is nagyban befolyásoló, második világháború alatt.
3. Elefántokat tükröző hattyúk (1937)
A nyomasztó kép az illúziókkal játszik. A sötét tó felszínén a hattyúk elefántokként tükröződnek. Minden egybeolvad itt: a hattyúk nyakának tekeredése például megjelenik a kép felső részén látható, csupasz fák (megint csak élettelen) alakjában is. Elefántokkal találkozhatunk még a festőnek Az elefántok (megtekinthető ITT!) vagy a Szent Antal megkísértése c. képein (ITT!) is. Az állatok ezeken a műveken dacolnak a természet törvényeivel: vékony, használhatatlan lábaik nem csupán hatalmas termetük súlyát hordozzák, de az időt is valahogy ijesztően megnyújtják – képtelenséggé téve az álomszerű tájon való áthaladást.
4. Az álom 1937
A kép egyik legfontosabb motívumai, akár Dalí számos más festményén is, a mankók. Így például a már említett, A lángoló zsiráf nőalakjain, vagy a művész önarcképén, a Lágy önarckép sült szalonnával-on. A festő itt is a lét bizonytalanságát ragadja meg, akárcsak a mondhatni pálcikalábakon járó elefántok esetében.
5. Millet Úrangyalának ősi maradványa (szf.)
Az Úrangyala-festmények Dalí egyik legérdekesebb, de kevésbé ismert képei. Az 1930-as években a festő szinte megszállottja lett Millet képének, az Úrangyalá-nak (ITT!), amely alapján számos festményt, rajzot, valamint egy könyvet is készített. Ilyen a Vestiges ataviques c. kép (ITT!) is, ahol a figurák még inkább ősi, geológiai képződményekként hatnak.
Mit jelentenek hát e képek, e különös látomások Dalí művészetében? Teljes mértékben nem dekódolhatjuk őket, azt még talán a művész sem tudná megtenni. Egy dolog viszont biztos: a különböző kapcsolatok mentén haladva Dalí művei között a festő szimbólumrendszerében, a néző csodálattal adózik a látványvilágnak és a fellelhető művészi mélységnek. Felteszi magában a kérdést: vajon mi rejlik a tudatalattinkban, mit hívhatnánk onnan elő, ha megpróbálnánk? És vajon biztosan tudni akarnánk-e erre a kérdésre a választ? Milyen lenne vajon a szembesülés? Ki tudja, talán egyszerre csodálatos és szörnyűséges. Épp, mint Dalí festészete.
Források: Salvador Dalí Interview with Mike Wallace (1958), Salvador Dalí: Salvador Dalí titkos élete, Wikipédia
