Női regény nőknek vagy sokkal több annál? Sigrid Undset remekművéről

A férfiak által uralt irodalmi kánonban alkotó norvég írónő a húszas években egyszerre dacolt kora társadalmi és irodalmi konvencióival. A regény egy szigorúan lutheránus skandináv közegben született, mégis a katolikus hit és a szakramentális realizmus gyökereiből táplálkozik – olyannyira őszintén, hogy 1924-ben az írónő maga is katolizált, kisebb botrányt okozva hazájában. De talán az a legmeghökkentőbb, ahogyan a regény a női szexualitást és az önrendelkezést kezeli. Egy olyan korszakban, amely a női testiség és vágyak kendőzetlen ábrázolását gyakran tabuként kezelte, Undset mély empátiával, meglepő őszinteséggel mutatta be a test, a szenvedély és az ebből fakadó bűntudat komplex dinamikáját, és egyáltalán nem a rideg vallás meg a szenvedélyes érzelmek riasztó szembenállásaként, hanem úgy, mint amelyek közül mindkettő a létezés egészét átkarolja. S így a régi idők nehézkes ruhái alatt egy abszolút modern, teljes életre és autonómiára vágyó nőalakot teremtett.

Ugyanakkor Undset korántsem állt meg a hétköznapi ábrázolásmódnál művében, amelyben a középkori, keresztény életút részeként, mint különös narratív elemet, a természetfelettit is felhasználja. Így például a szereplők világában teljesen természetes módon vannak jelen a csodák, szentek legendái, vagy túlvilági látomások. Így a főszereplő Kristin történetében finom, realista átmenetekkel keveredik a tapasztalt világ, a néphit, a vallás és a látomás.

„Kristin tudta, hogy a nagy erdőkben farkasok és medvék élnek, és hogy a kövek között trollok, manók és sziklatündérek laknak, és félelem fogta el, mivel senki sem tudta, hányan lehetnek, mindenesetre sokkal többen, mint a keresztény emberek.”

Az olvasó tüstént látja tehát, hogy egyáltalán nem valami üres, szent malaszt szól ebből a valójában modernista regényből, hanem valamiképpen a túlélés vezérfonalát kereső ember sóhaja. Mert ez a vezérvonal szövődhet babonákból, rettenetekből, és szövődhet az Egyház tanításából is.

„Mintha az a sárkány túlságosan kicsi volna! – jegyezte meg Kristin s rámutatott védőszentje képére. – Hogy falja föl majd a szüzet? – Sehogy! – mondta Edvin testvér. Hisz csak ekkorka. A sárkányok meg a Gonosz más szolgái legföljebb félelmünkön át nőnek meg. De ha az ember teljes sóvárgással keresi Istent (…) az ilyen sárkányfélék hirtelen összeasznak s alig ártanak jobban, mint holmi koboldok, macskák és varjak.”

A hatalmas ívű történet három kötetben bontakozik ki, és egyetlen asszony életútját követi végig az első fellobbanó vágyaktól a végső megnyugvásig. Az első rész – a két másikról most nem beszélve – Kristin fiatalságát, a családjával – különösen rajongásig szeretett, istenfélő apjával, Lavransszal – való szembefordulását meséli el. Eközben a vonzó, de megbízhatatlan Erlend Nikulaussøn iránti pusztító, házasság előtti szenvedélye – Kristin ekkor még tizenéves -, végképp eluralkodik rajta. Szerelmük komoly konfliktusok árán az idősebb férfival való, maguk által kikényszerített egybekelésükhöz vezet – amely természetesen később további konfliktusokat idéz elő. Undset világképe kíméletlenül őszinte, és nem hallgat el akkor sem, ha az emberi élet nehézségeiről, a bűnbeesésről vagy tetteink elkerülhetetlen következményeiről van szó. A regény lapjain az emberi létezés alapvetően a szenvedés, a makacs emberi akarat és az isteni útmutatás közötti folyamatos, fájdalmas őrlődés színtere. Kristin szinte minden tragédiájának forrása a saját döntéseiben, megalkuvást nem tűrő büszkeségében és csillapíthatatlan életvágyában keresendő, amely Erlendhez kapcsolja. Ugyanakkor ez a látásmód a legkevésbé sem enged a kilátástalan pesszimizmusnak. A mű minden sorát áthatja a kegyelem, a megbocsátás és a hit reménysége: az üzenet, miszerint a földi küzdelmek, a testi és lelki nyomorúságok nem értelmetlenek.

„– Ó, kedvesem, jártam már Párizsban és másutt is a világban, és ne hidd azt, hogy én nem félek az ördögtől, és nem szeretek és nem vágyódom, mint egy őrült. De minden erőmmel igyekszem ragaszkodni a kereszthez… Foggal-körömmel kell kapaszkodni belé, mint a vízbe esett macska a deszkába… És te, Kristin… Milyen érzés lenne feláldozni a szép hajadat és a Szűz szolgálatába állni ezekhez a lányokhoz hasonlóan, akiket ide rajzoltam?”

Ami a művet a mai napig aktuálissá teszi, az nem más, mint a belső, irracionális érzelmi hajtóerő (drive) és a világ szikár prózaisága közötti feloldhatatlan ellentmondás mesteri ábrázolása. Kristin egyszerre sóvárog az abszolút, mindent elsöprő romantikus szenvedély után, és vágyik kétségbeesetten a stabil, megbecsült, biztonságot nyújtó rendezett életre.
Ez a kettősség – az érzelmi kiteljesedés hajkurászása versus a hétköznapi kötelezettségek, a gyereknevelés, az anyagi gondok és a társadalmi elvárások fojtogató szorítása – a modern kor emberének egyik legősibb és legégetőbb dilemmája. A mű fantasztikus éleslátással mutatja meg, hogy a lángoló szenvedély önmagában nem elegendő egy élet fenntartásához, ám a puszta kötelességtudat, a belső lángolás elvesztése sem lehet jó irány, mert lassan felőrli a lelket. E két véglet egyensúlyozása univerzális és időtlen emberi feladat.

Az írónő tehetségét, páratlan lélektani realizmusát és művének időtálló monumentalitását aligha lehetne találóbban összegezni, mint ahogyan azt a Svéd Királyi Akadémia Nobel-bizottságának elnöke, Per Hallström tette az 1928-as díjátadó beszédében, méltatva az eposzi hosszúság ellenére is lebilincselő regényt: „Amikor Kristin Lavransdatter élete végén megvívta végső harcát, senki sem panaszkodik az út hosszúságára, amely ilyen lenyűgöző mélységet és jelentőséget halmozott fel a sorsában. Minden idők költészetében alig akad ehhez fogható kiválóságú jelenet.”

(A sorozat zárókötete 2026 őszén jelenik meg a Luther Kiadónál, Patat Bence fordításában.)

Forrás: Wikipédia