Sötét mód: Ki
Kezdőlap
ARTGRAM
Próza & Líra & Esszé

Női regény nőknek vagy sokkal több annál? Sigrid Undset remekművéről

A Nobel-díjas Sigrid Undset monumentális Kristin Lavransdatter trilógiájának keletkezési körülményei már önmagukban is regénybe illők. Könnyen hihetnénk, hogy egy középkori, 14. századi, norvég kulisszák között játszódó történelmi mű törvényszerűen poros, megalkuvó vagy éppen naivan mesés, ám Undset története egy nagyon is modern, pszichológiai mélységű alkotás.

A férfiak által uralt irodalmi kánonban alkotó norvég írónő a húszas években egyszerre dacolt kora társadalmi és irodalmi konvencióival. A regény egy szigorúan lutheránus skandináv közegben született, mégis a katolikus hit és a szakramentális realizmus gyökereiből táplálkozik – olyannyira őszintén, hogy 1924-ben az írónő maga is katolizált, kisebb botrányt okozva hazájában. De talán az a legmeghökkentőbb, ahogyan a regény a női szexualitást és az önrendelkezést kezeli. Egy olyan korszakban, amely a női testiség és vágyak kendőzetlen ábrázolását gyakran tabuként kezelte, Undset mély empátiával, meglepő őszinteséggel mutatta be a test, a szenvedély és az ebből fakadó bűntudat komplex dinamikáját, és egyáltalán nem a rideg vallás meg a szenvedélyes érzelmek riasztó szembenállásaként, hanem úgy, mint amelyek közül mindkettő a létezés egészét átkarolja. S így a régi idők nehézkes ruhái alatt egy abszolút modern, teljes életre és autonómiára vágyó nőalakot teremtett.

Ugyanakkor Undset korántsem állt meg a hétköznapi ábrázolásmódnál művében, amelyben a középkori, keresztény életút részeként, mint különös narratív elemet, a természetfelettit is felhasználja. Így például a szereplők világában teljesen természetes módon vannak jelen a csodák, szentek legendái, vagy túlvilági látomások. Így a főszereplő Kristin történetében finom, realista átmenetekkel keveredik a tapasztalt világ, a néphit, a vallás és a látomás.

„Kristin tudta, hogy a nagy erdőkben farkasok és medvék élnek, és hogy a kövek között trollok, manók és sziklatündérek laknak, és félelem fogta el, mivel senki sem tudta, hányan lehetnek, mindenesetre sokkal többen, mint a keresztény emberek.”

Az olvasó tüstént látja tehát, hogy egyáltalán nem valami üres, szent malaszt szól ebből a valójában modernista regényből, hanem valamiképpen a túlélés vezérfonalát kereső ember sóhaja. Mert ez a vezérvonal szövődhet babonákból, rettenetekből, és szövődhet az Egyház tanításából is.

„Mintha az a sárkány túlságosan kicsi volna! – jegyezte meg Kristin s rámutatott védőszentje képére. – Hogy falja föl majd a szüzet? – Sehogy! – mondta Edvin testvér. Hisz csak ekkorka. A sárkányok meg a Gonosz más szolgái legföljebb félelmünkön át nőnek meg. De ha az ember teljes sóvárgással keresi Istent (…) az ilyen sárkányfélék hirtelen összeasznak s alig ártanak jobban, mint holmi koboldok, macskák és varjak.”

A hatalmas ívű történet három kötetben bontakozik ki, és egyetlen asszony életútját követi végig az első fellobbanó vágyaktól a végső megnyugvásig. Az első rész – a két másikról most nem beszélve – Kristin fiatalságát, a családjával – különösen rajongásig szeretett, istenfélő apjával, Lavransszal – való szembefordulását meséli el. Eközben a vonzó, de megbízhatatlan Erlend Nikulaussøn iránti pusztító, házasság előtti szenvedélye – Kristin ekkor még tizenéves -, végképp eluralkodik rajta. Szerelmük komoly konfliktusok árán az idősebb férfival való, maguk által kikényszerített egybekelésükhöz vezet – amely természetesen később további konfliktusokat idéz elő. Undset világképe kíméletlenül őszinte, és nem hallgat el akkor sem, ha az emberi élet nehézségeiről, a bűnbeesésről vagy tetteink elkerülhetetlen következményeiről van szó. A regény lapjain az emberi létezés alapvetően a szenvedés, a makacs emberi akarat és az isteni útmutatás közötti folyamatos, fájdalmas őrlődés színtere. Kristin szinte minden tragédiájának forrása a saját döntéseiben, megalkuvást nem tűrő büszkeségében és csillapíthatatlan életvágyában keresendő, amely Erlendhez kapcsolja. Ugyanakkor ez a látásmód a legkevésbé sem enged a kilátástalan pesszimizmusnak. A mű minden sorát áthatja a kegyelem, a megbocsátás és a hit reménysége: az üzenet, miszerint a földi küzdelmek, a testi és lelki nyomorúságok nem értelmetlenek.

„– Ó, kedvesem, jártam már Párizsban és másutt is a világban, és ne hidd azt, hogy én nem félek az ördögtől, és nem szeretek és nem vágyódom, mint egy őrült. De minden erőmmel igyekszem ragaszkodni a kereszthez… Foggal-körömmel kell kapaszkodni belé, mint a vízbe esett macska a deszkába… És te, Kristin… Milyen érzés lenne feláldozni a szép hajadat és a Szűz szolgálatába állni ezekhez a lányokhoz hasonlóan, akiket ide rajzoltam?”

Ami a művet a mai napig aktuálissá teszi, az nem más, mint a belső, irracionális érzelmi hajtóerő (drive) és a világ szikár prózaisága közötti feloldhatatlan ellentmondás mesteri ábrázolása. Kristin egyszerre sóvárog az abszolút, mindent elsöprő romantikus szenvedély után, és vágyik kétségbeesetten a stabil, megbecsült, biztonságot nyújtó rendezett életre.
Ez a kettősség – az érzelmi kiteljesedés hajkurászása versus a hétköznapi kötelezettségek, a gyereknevelés, az anyagi gondok és a társadalmi elvárások fojtogató szorítása – a modern kor emberének egyik legősibb és legégetőbb dilemmája. A mű fantasztikus éleslátással mutatja meg, hogy a lángoló szenvedély önmagában nem elegendő egy élet fenntartásához, ám a puszta kötelességtudat, a belső lángolás elvesztése sem lehet jó irány, mert lassan felőrli a lelket. E két véglet egyensúlyozása univerzális és időtlen emberi feladat.

Az írónő tehetségét, páratlan lélektani realizmusát és művének időtálló monumentalitását aligha lehetne találóbban összegezni, mint ahogyan azt a Svéd Királyi Akadémia Nobel-bizottságának elnöke, Per Hallström tette az 1928-as díjátadó beszédében, méltatva az eposzi hosszúság ellenére is lebilincselő regényt: „Amikor Kristin Lavransdatter élete végén megvívta végső harcát, senki sem panaszkodik az út hosszúságára, amely ilyen lenyűgöző mélységet és jelentőséget halmozott fel a sorsában. Minden idők költészetében alig akad ehhez fogható kiválóságú jelenet.”

(A sorozat zárókötete 2026 őszén jelenik meg a Luther Kiadónál, Patat Bence fordításában.)

Forrás: Wikipédia

Kapcsolódó cikkek